Válasszon nyelvet

Az 1999-es napfogyatkozás Németország déli részén haladt keresztül. Sok, nagyon látványos érem készült az alkalomra. Nézzük most a német nyelvterületen kiadottakat.

Az első mindjárt az előlapján hirdeti, hogy Németország a teljes napfogyatkozás közepén van: "11 AUGUST 1999 - DEUTSCHLAND IM ZENTRUM EINER TOTALEN SONNENFINSTERNIS". Középen látható a belső Naprendszer művészi ábrázolása a Mars pályájáig. A hátlap is érdekes, látszik, hogy a művész ismerte az 1868-as napfogyatkozásra kiadott emlékérmet, és szinte pontosan lemásolta Alphée Dubois munkáját.

n1999hatlap 4

n1999elolap 4

A következő érmen a napfogyatkozás geometriai magyarázatát láthatjuk, és a totalitás pillanatában a napkorona látványát.

n1999elolap 1n1999hatlap 1

 

A harmadik érem a totalitás Európán áthúzódó sávját mutatja. A felirata: "LETZTE SONNENFINSTERNIS IN DIESEM JAHRTAUSEND" azaz az utolsó napfogyatkozás az évezredben. A hátoldalra a totalitás sávjába eső nagyobb német városok nevei és a fogyatkozás három fázisa került. Az itt ábrázolt érem ónból készült, de ezüst példányok is készültek.

n1999elolap 2n1999hatlap 2

Rastatt város is kiadott érmet az eseményre, az előlapon a fogyatkozás úgynevezett gyémántgyűrű állapotát ábrázolták, mikor a Nap sugarai a Hold hegyei között átsütve ékkőként ragyognak egy fényes gyűrű tetején. Ez az állapot közvetlenül a totalitás beállta előtti és utáni másodpercekben láthatóak csak. Hátoldalra a város főtere került.

n1999elolap 6n1999hatlap 6

A következő érem előlapján is a fogyatkozás geometriai magyarázatát találjuk. A hátoldalon látható a teljesség állapota egy város felett, amint a beállt sötétségben a csillagok is feltűnnek.

n1999hatlap 3n1999elolap 3

Akkoriban még kevésbé elterjedt módon, színes érem is készült az eseményre. Az előlapon két megfigyelő napfogyatkozás néző szemüvegben egy távcső mellett állva követi nyomon az eseményt. Előttük a fogyatkozás egyre növekvő fázisai láthatók.

n1999hatlap 5n1999elolap 5

Ludwigsburg városán mind az 1706-os, mind az 1999-es napfogyatkozás átment. A város nevét a hasonló nevű palotáról kapta, melynek alapkő letételére 1704-ben került sor. A palota köré az uralkodó Eberhard Ludwig herceg várost telepített 1715-től kezdődően, az ott letelepedőknek 15 éves adómentességet ígérve. Hogy a palota építésének mi köze az 1706-os napfogyatkozáshoz azt nem sikerült tisztáznom, de fontos lehetett, ha az 1999-es érmére is rátették. Az érme egyik oldalán felül a két napfogyatkozás dátuma a Nap korongjára vésve. Középen a Hold és az árnyék sávja a sematizált Föld felszínén. Az L betű feltehetőleg a városra utal. Körben az érme kiadói a Ludwingsburgi Takarékbank és a Lugwigsburgi Érmebarátok felirata látható. A hátoldalra a palota képe és a város neve került. Ahogy a fenti térképen látható a Stuttgarttól 12km-re északra fekvő Ludwidsburgot az 1706-os napfogyatkozás totalitás sávjának széle érintette, míg az elmúlt évezred utolsó napfogyatkozásának a centrális vonala majdnem a város felett húzódott.ludwighludwige

 

Végül egy érem, amely ugyan 1990 előtt készült, de az 1990-1999 európai fogyatkozásainak pontos adatait ismerteti német precizitással. Az érem előlapján az Európából látható napfogyatkozások listája szerepel a köriratban, míg az érem közepre Európa térképére rajzolva a totalitás sávjai és időpontjuk került. Az érem feliratának külső köréből megtudhatjuk, mikor figyelhetünk meg Napfogyatkozást: "ENTSTEHEN BEI NEUMOND . WENN SONNE . MOND . ERDE MAHE EINER GERADEN LIEGEN", azaz újholdkor figyelhető meg, mikor a Nap, a Hold és a Föld egy vonalba sorakozik fel. A kívülről második kör cikkekre van osztva, mindegyikben egy-egy napfogyatkozás pontos dátuma szerepel. A közvetlenül az adott dátum alatti körcikkben három rövidítés a fogyatkozást jellemzi. Ahogy a legbelső körben lévő szöveg elmagyarázza N. jelenti az északi félgömbről (NORDHALBKUGEL) E. az Európából, D. a Németországból látható fogyatkozást. A fogyatkozás típusa lehet teljes (to. azaz TOTAL), gyűrűs (ri. azaz RINGFÖRMIG) vagy részleges (pa. azaz PARTIELL). Végul a harmadik paraméter a legnagyobb fázis idejét mutatja órában. A középen lévő térképre a három legjelentősebb fogyatkozás sávja került fel.

holdfogyatkozás 1990 rholdfogyatkozás 1990 o

A hátoldalon hasonló szisztémával az Európából látható holdfogyatkozások listája látható. Az esemény geometriai magyarázata is hasonló: "ENTSTEHEN BEI VOLLMOND . WENN SONNE . ERDE . MOND MAHE EINER GERADEN LIEGEN", azaz teliholdkor figyelhető meg, mikor a Nap, a Föld és a Hold egy vonalba sorakozik fel. Mivel a holdfogyatkozások - a napfogyatkozásokkal ellentétben - mindenhonnan megfigyelhetők, ahonnan a Hold éppen látszik, így nem került fel erre az oldalra a láthatóság helye, csak, hogy részleges vagy teljes, és a maximális fázis ideje. Az éremoldal közepén a Hold felénk néző oldala látható a tengerekkel és becsapódási kráterekkel.

Az éremről az is megtudható, hogy Európából a kérdéses 11 éves időszakban 9-9 nap- és holdfogyatkozás volt látható.

total1999n

A totalitás sávja Németország térségében az 1999 augusztus 11-i teljes napfogyatkozáskor