Facebook

A 100. kisbolygó felfedezésének emlékére 1868

Az ismert pályával rendelkező aszteroidák száma 2014 júliusában 410810. Ilyen nagy szám mellett nem csoda, ha egy új kisbolygó csak akkor kap figyelmet, ha pályája keresztezi a Földét, és van arra esély, hogy egyszer becsapódjon. Nem mindig volt ez így, az 1800-as évek közepén még emlékérmet is kiadtak a 100. kisbolygó felfedezése alkalmából.

Hogy lennie kell egy bolygónak a Mars és a Jupiter pályája között, már a XVIII. században körvonalazódott két csillagász munkájának köszönhetően. A szabályt - melyet később e két csillagászról neveztek el - Titius-Bode-szabályként ismerünk. Hogy a szabály mögött van-e fizikai tartalom, vagy pusztán a véletlen műve, a mai napig nem tisztázott, de mikor az Uránuszt William Herschel 1781-ben felfedezte, az új bolygó pályája is követte a Titius-Bode-szabályt. Ez a felfedezés is lökést adott, hogy az ismeretlen bolygó után kutatni kezdjenek.

Csillagászati egyesület megalakítása Lilienthalban

A csillagász találkozó sikerén felbuzdulva Zách és német csillagász barátai egy csillagászati egyesület létrehozásán fáradoztak. Ennek színteréül Schröter lilienthali csillagvizsgálóját választották. A találkozó 1800. szeptember 13–20. között zajlott le. Az egyesület megalapítói: Ferdinand Adolf von Ende, Johann Gildemeister, dr. Heinrich Wilhelm Matthias Olbers, Karl Ludwig Harding, von Zách és Johann Hieronymus Schröter voltak.
Egyesületüket a résztvevők nemzetközinek tervezték, és a következő csillagászokat fogadták el közös megegyezéssel tagnak:
Johann Elert Bode, Berlin; Joseph Tobias Bürg, Bécs; Thomas Bugge, Koppenhága; J. C. Burckhardt, Paris; Wilhelm Herschel, Slough, Windsor; Prof. Hurth, Frankfurt am Oder; Georg Simon Klügel, Halle; dr. Koch, Danzig; Nevil Maskelyne, Greenwich; Prof. Melanderhjelm, Stockholm; Pierre Méchain, Paris; Barnaba Oriani, Milánó; Joseph Piazzi, Palermo; Schubert, Szentpétervár; Prof. Sniadecki, Krakkó; Charles Thulis, Marseille; Johann Friedrich Wurm, Blaubeuren; Ferdinand von Ende, Celle; Johann Gildemeister, Bréma; Karl Ludwig Harding, Lilienthal; Prof. Svanberg, Uppsala; Wilhelm Olbers, Bréma; Johann Hieronymus Schröter, Lilienthal; von Zách, Gotha.
A felsorolt neveket mind megtaláljuk az AGE és utódja, az 1800. január 1. óta megjelent Monatliche Correspondenz szerzői között.

Az újonnan megalakult csillagászati egyesület az alábbi feladatokat tűzte ki célul:

  • az égbolt teljes átvizsgálása a Jupiter és Mars bolygó közt feltételezett eddig ismeretlen bolygó megtalálására;
  • a csak távcsövekkel felfedezhető üstökösök felkutatása, pályaelemek gyors meghatározása és hozzáférhetővé tétele más kutatók számára,
  • állócsillagok parallaxisának meghatározása;
  • változócsillagok keresése;
  • a Monatliche Correspondenz segítségével a csillagászok munkájának társaikkal való megismertetése és munkakapcsolatok létesítése egy eddiginél jobb csillagtérkép elkészítése érdekében.

A Lilienthalban összejött hat csillagásznak, amint látjuk, alaposan kidolgozott programja volt, és helyesen mérték fel a csillagászat jövőbeli feladatait. Csupán a sors tréfája volt, hogy az annyira keresett bolygót, a később Ceres nevet kapott kisbolygót, 1801. január 1-jén Piazzi palermói csillagász találta meg, véletlenül.

 

Vargha Domokosné : Zách János Ferenc (1754–1832) Csillagász

Azt, hogy az 1700-as évek végére még nem sikerült megtalálni, a csillagászok a hiányzó bolygó kis méretének és halványságának tulajdonították. Ez azt is jelentette, hogy megtalálásához szisztematikus keresésre volt szükség az ekliptika csillagokkal sűrűn teleszórt vidékén. Megbízható csillagtérképek híján csak az a módszer maradt, hogy egy adott égrészen a távcsőben látható csillagok pontos pozícióját az észlelő papírra veti, majd a következő éjszakán összehasonlítja a látványt a rajzzal. Ha a két észlelés között elmozdulni látszik valami, akkor az egy ismeretlen bolygó lehet. Egy ilyen alapos és fáradságos munkához sok csillagász - legyen az amatőr vagy hivatásos - összefogására volt szükség. Ekkor lépett a színre Zách János Ferenc magyar csillagász, a kiváló szervező, a seebergi csillagda igazgatója. Zách 1798-ban már sikeresen lebonyolított egy nemzetközi csillagász találkozót, és ennek sikerén felbuzdulva 1800 szeptemberében Lilienthalban megalakították az egyesületüket, amelyet maguk között Égi Rendőrségnek (Himmelspolizei). A megalakulásáról lásd keretes írásunkat.

A kisbolygók felfedezése egyenetlenül és lassan haladt, néha a véletlen, néha a szorgos munka hozta meg gyümölcsét. 68 év kellett ahhoz, hogy megtalálják a századikat. A felfedezés olyan jelentős volt, hogy Franciaországban a párizsi verde emlékérem kibocsátásával emlékezett meg róla. Az érmet a híres vésnök Aphée Dubois készítette. Az xx mm átmérőjű bronzérem előlapján allegorikus női alak jobb kezével egy kis gömb alakú aszteroidára mutat a csillagok között. Alatta a Föld, Franciaországgal és Németországgal felénk. A két ország neve is olvasható az érmén. A körirat: "CENT PLANETÈS DÉCOUVERTES ENTRE MARS ET JUPITER 1801 - 1868", azaz a 100. bolygó felfedezése a Mars és a Jupiter között.

olbers 100. kisbolygo obverseAlul három nevet találunk, nézzük ezeket sorban. Az első kisbolygót, a Cerest Giuseppe Piazzi olasz csillagász találta meg véletlenül, 1801 január elsején. Neve ezért került első helyre. Neve előtt a felfedezés dátuma olvasható.

A második név Olbers. Heinrich Wilhelm Olbers orvosdoktor és amatőrcsillagász fedezte fel a második kisbolygót a Pallast 1802 március 28-án. A harmadik kisbolygót 1804 szeptember elsején Karl Ludwig Harding német csillagász fedezte fel, de ő nem került rá az éremre. A negyedik kisbolygót, a Vestát 1807 március 29-én szintén Olbers találta meg. A felfedezése sora azonban ezután megtorpant majdnem 40 évre.

Az lilienthali egyesület elérte célját. A nemzetközi csillagász szervezet megelőzte korát, és bár 1815-ben feloszlott abban a hitben, hogy nincs több felfedezendő kisbolygó, tagjai továbbra is baráti kapcsolatban maradtak egymással. Nem mindenki hitte el szerencsére, hogy nincsenek további felfedezendő kisbolygók. Karl Ludwig Hencke német postamester és amatőrcsillagász saját obszervatóriumában 1830-ban kezdett el kutatni új aszteroidák után. Kutatásait kitartóan végezte és 15 év sikertelensége után 1845 december 8-án végre rámosolygott a szerencse, és felfedezte az ötödik kisbolygót az Astræa-t, majd a hatodikat 1847 július 1-én. Talán figyelemre méltó kitartásának és annak, hogy a kisbolygókutatásnak új lendületet adott köszönheti, hogy neve harmadikként felkerült az érem előlapjára.

olbers 100. kisbolygo reverseA hátoldalon három csillagász balra néző portréja kapott helyet. Az első John Russell Hind, aki 10 aszteroidát fedezett fel. Hermann Mayer Salomon Goldschmidt 14-et, Karl Theodor Robert Luther pedig 24-et, igaz ebből csak 16 esik az első százba, ő ugyanis 1868 után is sikeres felfedező maradt. Ők hárman vezették a felfedezői ranglistát 1868-ban, a 100. kisbolygó felfedezésének idején. Később többen még sikeresebb felfedezők lettek, majd 1891 után, mikor Max Wolf bevezette a fotografikus kisbolygó kutatást, még nagyobb sikerek következtek. Wolf maga 248 kisbolygót talált. Azóta a kisbolygók keresését automata távcsövek és szoftverek végzik. Számuk már a cikk írásakor meghaladta a 400 ezret, de emlékérem csak ez az egy készült felfedezőikről.