A Vulkántól a Neptunuszig

A teljes Naprendszert ábrázoló érmek sokaságából kitűnik egy, amely nem csak a szokványos bolygókat ábrázolja, de a kisbolygóknak, sőt a Vulkán bolygónak is emléket állít. De hol is van ez a Vulkán bolygó?

Alphee Dubois 1884-ben készített bronz emlékérmet egy felfedezés tiszteletére. Az érmet a párizsi verde készítette el. Erre a peremén BRONZE felirat és bőségszaru utal. Átmérője 68 mm, súlya 166 gramm. Nem tekinthető ritka dolognak, ha kiadnak egy emlékérmet egy felfedezés tiszteletére. Ennél sokkal ritkább, ha ugyan azon az érmén megelőlegeznek egy felfedezést. Mi történik, ha mégsem létezik, aminek felfedezésében biztosak vagyunk? Megbízhatónak tűnő elméleteink birtokában bizton állíthatjuk-e valaminek a létezését, amit még nem találtunk meg? Mint látni fogjuk a válasz nem. De menjünk sorjában. Az események láncolatát a Neptunusz felfedezése indította el, amely igen kalandos volt és a francia-angol vetélkedés eklatáns példájává vált.

A Neptunusz bolygó felfedezője Urbain Le Verrier (1811-1877) francia matematikus, aki - ellentétben a megelőző felfedezésekkel, amit csillagászok távcsövek segítségével tettek – íróasztalnál, papír és ceruza segítségével találta meg a Naprendszer nyolcadik bolygóját. Az, hogy kell egy nyolcadik bolygónak is lennie már 1841-ben világossá vált John Couch Adams (1819-1892) angol matematikus és csillagász számára, aki az Uránusz bolygó mozgásának eltérését a számított pályájától – helyesen – egy ismeretlen bolygónak tulajdonította. Számításait elküldte a Sir George Airy angol királyi csillagásznak, aki nem mutatott különösebb érdeklődést, és visszaküldte a számításokat „további pontosításra”. Adams elkövette azt a hibát, hogy nem erőltette tovább a dolgot, hagyta elfeküdni az új bolygó kérdését.

1845-46-ban Le Verrier, teljesen függetlenül Adamstól hasonló megállapításra jutott az ismeretlen bolygót illetően. Kiszámolta a pozíciót az égen, ahol annak lennie kell. Eredményeit elküldte a világ számos csillagászának, de neki is meg kellett tapasztalnia kollégai érdektelenségét. Végül júniusban Airy – látva, hogy Adams és Le Verrier hasonló koordinátákat számolt ki – rávette a Cambridge-i csillagda vezetőjét, James Challis-t, hogy indítsa meg a keresést. Challis azonban ahelyett, hogy távcsövét a megadott koordinátákra irányította volna szisztematikus keresésbe kezdett és augusztus és szeptember hónapban végigészlelte a megadott égbolt részt, minden eredmény nélkül.

Eközben Le Verrier levelet írt a berlini obszervatórium igazgatójának, Johann Gottfried Galle-nak, sürgetve hogy kezdjék meg a keresést. Heinrich d'Arrest – aki akkor tanuló volt a csillagdában – javasolta Galle-nak, hogy hasonlítsák össze a közelmúltban készült rajzokat az adott területről, azzal, amit a távcsőben látnak. Hiszen, ha a bolygó létezik, akkor az eltelt idő alatt el is kellett mozdulnia a csillagokhoz képest. Még aznap este, 1846 szeptember 23-án, mikor kézhez vették Le Verrier levelét, megtalálták a Neptunuszt, alig 1 fokra a Le Verrier által kiszámolt ponttól. Később derült csak ki, hogy Challis augusztusban kétszer is látta a bolygót, de elsiklott felette. Így a dicsőség végleg a franciáké és a németeké lett.

Első ránézésre semmi különleges nincs az érmen. Az előlapon Le Verrier balra néző mellképe látható. Köriratban: "U.J.J.LE-VERRIER DE L'ACADEMIE DES SCIENCES. 1811-1877". Le Verrier válla fölött a vésnök neve és az 1884-es évszám látható. A hátlapon a Naprendszert ábrázolta a művész, ahol lehetett allegorikus képekkel. Középen a Nap a quadrigán. Körülötte a bolygók sorban, a Naptól való távolságuk alapján. A Merkúr, Vénusz, Föld és Mars után - az éremkép tetején – a kisbolygók láthatóak (PETITES PLANETES). Az, hogy a kisbolygók rákerültek az éremre arra utal, hogy az éremkép tervezéséhez csillagász segítségét is igénybe vették. Az ismert kisbolygók száma ma már több mint százezer. Az elsőt 1801-ben fedezték fel, 1884-ben az érem készítésének idején számuk már 100 fölött járt. Semmiképp sem elhanyagolható részei a Naprendszernek, mégis a legtöbb modern érmén hiányoznak.

Folytatván a sort a Naptól való távolság szerint a Jupiter, a Szaturnusz, az Uránusz és az újonnan fölfedezett Neptunusz képe következik. A Plútót hiába is keresnénk. Fölfedezésére 1930-ig várni kellett. A Plútó megtalálását – ahogy a Neptunuszét is – annak köszönhetjük, hogy gravitációs tere eltorzította a beljebb lévő bolygó pályáját, ezzel mintegy nyomot hagyva és inspirálva a keresést. De nem is olyan nagy baj, hogy nincs rajta az érmén, hiszen 2006 óta a Plútót már nem tekintik bolygónak, hanem egy újabb égitest csoport – a plutoidák – egyik tagjának és névadójának. Legfeljebb úgy kerülhetne az éremre, ahogy a kisbolygók, egy égitest csoportként. Ennek szükségességére azonban 1884-ben még semmi nem utalt.

Mi akkor az a bolygó - a Vulkán – ami az érem alján kapott helyet? Ilyen bolygó nincs és 1884-ben sem volt a Naprendszerben. Hogyan kerülhetett egy olyan éremre, aminek tervezésénél minden bizonnyal csillagász is jelen volt? A választ egy érdekes jelenség a Merkúr perihélium-vándorlása adhatja meg. A jelenség már 1884-ben is ismert volt. A Merkúr sem úgy mozgott a Naprendszerben, ahogy kellett volna. Ha figyelembe vették a többi bolygó pályamódosító hatását, akkor is maradt egy kis rész, amit nem lehetett másképpen magyarázni, mint egy felfedezetlen bolygóval, a Vulkánnal, ami még a Merkúrnál is közelebb kering a Naphoz. A gondolat sok tudós és laikus érdeklődését felkeltette. Álljon itt példaként Kassai Raisz Miksa rövid írása a Vulkán bolygóról a szövegdobozban.

Az hogy eddig nem fedezték fel a Vulkánt könnyen érthető volt, hiszen már a Merkúr is nehezen figyelhető meg, mert sosem távolodik el túlságosan a Naptól. Egy bolygó, amely annál is közelebb kering a Naphoz könnyen észrevétlen maradhat. De gravitációs hatása őt is elárulja. És ha a Neptunusz létét elárulta az Uránusz számított és tényleges pályája közötti eltérés, nem logikus-e feltételezni, hogy a Merkúrnál észlelt eltérést egy ismeretlen bolygó okozza? Logikusnak csakugyan logikus, de sajnos téves. Sohasem találták meg a Vulkánt, mert nem is létezik. A magyarázatra az 1900-as évek elejéig kellett várni. Albert Einstein általános relativitás elmélete adta meg a helyes választ a jelenségre. A Nap hatalmas tömegének gravitációs hatása az, ami a teret úgy torzítja (görbíti), hogy a legközelebbi bolygó, a Merkúr nem a klasszikus fizika szabálya szerint mozog. A relativitás elmélet helyességének egyik bizonyítéka volt, hogy pontosan leírta a Merkúr mozgását. Ahol a klasszikus fizika elérte határait és csődöt mondott, ott az általános relativitás elmélete diadalmaskodott. Nincs tovább szükség a Vulkánra, de az éremről már nem lehet levenni. Így marad hát rajta, mintegy mementóként, figyelmeztetve az utókort, hogy még egy biztosnak tűnő felfedezést sem szabad megelőlegezni, vagy ahogy Shakespeare mondja: több dolgok vannak földön és égen, Horatio, mintsem bölcselmetek álmodni képes.