Válasszon nyelvet

Karl Ludwig von Littrow a bécsi csillagda igazgatója, több csillagászati munka szerzője, fordítója volt.

Az első csillagvizsgálót az egyetem épületének tetejére Mária Terézia uralkodásának idején építették 1752-1753-ban. Első igazgatója az a Hell Miksa volt, aki az 1769-es Vénusz-átvonulás idején Lappföldre utazott és ott sikeres méréseket végzett.

Bécsi Egyetemi Csillagvizsgáló új épületegyüttesét 1874-ben kezdték építeni, hogy aztán 1878-ra az érme hátlapján látható állapotban elkészüljön. Az csillagvizsgálót I. Ferenc József osztrák császár és magyar király adta át 1883-ban. Az érem hátlapját a obszervatórium épülete uralja. Alatta felirat: "HARVM · AEDIVM · AVCTORI", azaz ezen épület alkotójának, alatta évszám római számokkal "MDCCCLXXVIII" azaz 1878.

Bécs Telescope obverseBécs Telescope hátlap

Az épületet Karl Lugwig von Littrow igazgatóságának idején kezdték el építeni, ő azonban az átadást már nem érhette meg, 1877 november 16-án meghalt. Előlapon Littrow félig balra néző mellképe, körülötte felirat: "CARLO · DE · LITTROW · VIRO · HVMANITATE · INGENIO · DOCTRINA · INSIGNI" azaz Karl Littrownak a rendkívüli műveltségű, tehetségű,  tudományú  férfiúnak.

Karl Ludwig von Littrow 1811-ben született Kazánban, Oroszország területén, ahol apja, a szintén csillagász Joseph Johann von Littrow az ottani egyetemen csillagászatot tanított. Karl maga is csillagász lett, 1831-től asszisztens apja oldalán. Apjának 1840-ben bekövetkezett halála után a csillagda igazgatója lett 1842-ben.

A váll alatt a vésnök szignója: A. SCHARFF, azaz Anton Scharff, bécsi éremművész.