Válasszon nyelvet

A Naprendszer. Tágabb mint hinnénk, több mint csak a Nap és a bolygók. Beletartoznak a bolygók holdjai, a kisbolygók, az üstökösök, a meteoritek. Közéjük soroljuk ezen égitestek által mutatott jelenséget, a nap- és holdfogyatkozásokat, az átvonulásokat, meteor záporokat.

Naprendszer

Érmék, melyek a Naprendszert mint egészet ábrázolják, már az 1700-as években megjelentek. Egyetlen érmén összefoglalva, vagy egy több darabos sorozat részeként találkozhatunk velük. Nyomon követhetjük rajtuk, hogyan változtak ismereteink a Naprendszerről és ezzel egy időben, hogy lett egyre nagyobb a világ, amiben élünk.

 


 

moonsA bolygók holdjai, csodálatos színfoltjai a Naprendszernek. Rengeteg van belőlük, keringésük, fogyatkozásaik, mindig változó elrendezéseik kiapadhatatlan élményt jelentenek a megfigyelő számára. Mindezek azonban - saját Holdunk ide nem számítva - csak távcsővel láthatóak. Ennek megfelelően aránylag kevés érmét ismerünk, amely a bolygók holdjait ábrázolja. 

 


 

eclipseA napfogyatkozások, amik mindig is lenyűgözték, sőt meg is félemlítették az embereket. Nem csoda, ha megtaláljuk őket az érmék világában is. A napfogyatkozások komoly hatást gyakorolnak az emberi cselekedetekre. Elég itt Milétoszi Thalész által leírt, a lüdiaiak médek ellen vívott csatájára gondolni, ami megszakadt, ahogy a totalitás beállt. Középkori írott forrásaink is vannak, amelyek egy az embereket készületlenül ért napfogyatkozás hatását beszélik el. Álljon itt például Tamás spalatói (Split, Horvátország) esperes leírása: „Azon időben, Urunk születésének 1239. esztendejében, június havának 3. napján csodálatos és rettenetes napfogyatkozás lőn, mert az egész Nap elhomályosodott, és az egész levegőég besötétedett, és az égen a csillagok, mint éjszaka, feltűntek, és egy nagyocska csillag ragyogott a Nap mellett nyugat felöl. És mindenkit olyan rémület lepett meg, hogy mintegy ész nélkül kiabálva futkosott idestova azt hívén, hogy eljött a világ vége.


 

holdfogyatkozásA holdfogyatkozások nagyjából ugyan annyiszor fordulnak elő, mint a napfogyatkozások. Mikor bekövetkeznek, akkor sokkal nagyobb területről figyelhetők meg. Ezért egy adott helyről mindig sokkal több holdfogyatkozás látható, mint napfogyatkozás. Megjelenésük, bár látványos, mégis kevésbé drámai. Talán ez magyarázza, hogy érmén alig található meg ábrázolásuk.

 


 

Moon, Venus and Mars in TaurusA Naprendszer égitestjeinek keringése a Nap és a bolygók körül folyamatosan látványos jelenségeket produkál, miközben kettő, vagy néha több közel kerülnek egymáshoz a Földről nézve. Valójában nem alakul ki közöttük fizikai kapcsolat, csak a mi perspektívánkból nézve látszanak egy irányban. Szokták a bolygók táncának is nevezni az eseményt. Gyakran a Holdunk is csatlakozik, más esetekben egy bolygó és egy csillag vagy galaxis vesz részt benne, Minél fényesebb az együttállásban résztvevő égitest, annál nagyobb hatása van az emberekre.


 

comet

Az üstökösök köré épülő gondolat és hitvilág jelentősen változott a történelem során. Az ókorban Arisztotelész az üstökösöket légköri jelenségnek írta le. Éppen ezért baljós színezetük sem volt kialakulva még ez időben. Megjelenésüket egyes érméken kizárólag a politikai szándék motiválta. A középkorban a babona szinte mindig baljós előjelként fogta fel, megjelenésük szerencsétlenséget jósolt. Az emberek félelemmel tekintettek rájuk még a XX. század kezdetén is. Jelen korunkban az üstökösöktől való rettegés múlóban van, de ezt csak részben köszönhetjük a tudomány jótékony hatásának. Egy alattomos környezetszennyezés, a fényszennyezés az, amely az egykor félelmetes megjelenésű üstökösek egyszerűen leradírozza az égről. A nagyvárosokban élő emberek még a fényes üstökösöket is alig látják. A városoktól távolra, sötét egek alá kell ma már utaznia annak, aki egykori pompájukban látni szeretné őket.


 

asteroid

A kisbolygók a Naprendszer lényeges részét alkotják, de érmeken aránylag ritkán találhatók meg. Haloványságuk miatt csak távcsővel láthatók, ezért felfedezésükre is csak a XIX. század elején került sor.

 

 

 


 

asteroid

A meteoritos pénzek az utóbbi években jöttek divatba. Ma már a gyűjtemények külön osztályát alkotják.