V. István király egyik denárja napfogyatkozást ábrázol. Melyik fogyatkozás lehetett az, amelyik az érme képét ihlette? És vajon tényleg V. István verette?

V. István pénzverése a történelem tükrében

V. István 1270. május 3. – 1272. augusztus 6. között uralkodott. Ha elfogadjuk azt az – egyébként általánosan elfogadott – állítást, hogy Magyarországon a pénzváltás évenként március 15-étől Szent György napjáig történt akkor érthetetlennek tűnik ennyiféle pénz verése az alig több mint két éves uralkodás alatt. De ha figyelembe vesszük, ahogy Hóman Bálint írja: „Az ország területének az uralkodócsalád tagjai közt – orosz mintára – történt megosztásának szokása azonban magával hozta, hogy a herczeg, az ország egyharmadának teljes királyi hatalmat gyakorló uralkodója (és nem mint pénzverési joggal megadományozott hűbérúr) pénzt is veretett”, akkor árnyaltabb képet kapunk. (Igaz Hóman ezt a 11. - 12. század vonatkozásában említi, de semmilyen okunk sincs arra gondolni, hogy a 13. század végén szakítottak ezzel a hagyománnyal.)

Nagykorúvá válása jeleként István 1257-ben megkapta a keleti országrész kormányzását, majd 1258-ban a frissen magyar uralom alá került Dél-Stájerország ura lett. Nyilván ekkorra datálhatóak Réthy által a CNH XVIII tábláján közölt érmek. Ez egyben azt is valószínűsíti, hogy más, szintén az ő fennhatósága alatt lévő területen – jelesül a keleti országrészben – is veretett pénzt. Feltételezhetjük tehát, hogy 1257-től haláláig azaz 1272-ig pénzt veretett. Ha évenként vertek különféle denárt, akkor ez (1258-at véve az első évnek, 1272-t pedig az utolsónak) 15 különböző denárt jelent, ami különösen jó egyezést mutat a katalógusokban található fajták számával.

István nem elégedett meg azzal, amit apjától kapott. Többet szeretett volna, és ezért harcolni is kész volt. 1262-ben elérte, hogy IV. Béla egészen a Duna vonaláig kiterjessze felségterületét, valamint felvette az ifjabb király címet. Ezután viszont apja indított hadjáratot ellene, ami 1265-ben Isaszegnél V. István döntő győzelmével végződött. Ezután saját országrészében szuverén uralkodóként regnált, önálló külpolitikát folytatott, hadjáratokat vezetett.

 Az 1266 – 1272 közötti 7 éves időszak hét pénzkibocsátásra adott időt számára. Feltételezhetjük – bár igazolni egyelőre nem lehet –, hogy ez idő alatt verette a rex szót is tartalmazó 8 fajta denárja közül 7-et.

Napfogyatkozások érméken

Marshall Faintich kiválóan megírt könyvében rengeteg ókori és középkori érmét mutat be amelyeket az adott területről az adott időben megfigyelhető napfogyatkozások ihlettek.

A napfogyatkozások komoly hatást gyakorolnak az emberi cselekedetekre. Elég itt Milétoszi Thalész által leírt, a lüdiaiak médek ellen vívott csatájára gondolni, ami megszakadt, ahogy a totalitás beállt. Középkori írott forrásaink is vannak, amelyek egy az embereket készületlenül ért napfogyatkozás hatását beszélik el. Álljon itt például Tamás spalatói (Split, Horvátország) esperes leírása: „Azon időben, Urunk születésének 1239. esztendejében, június havának 3. napján csodálatos és rettenetes napfogyatkozás lőn, mert az egész Nap elhomályosodott, és az egész levegőég besötétedett, és az égen a csillagok, mint éjszaka, feltűntek, és egy nagyocska csillag ragyogott a Nap mellett nyugat felöl. És mindenkit olyan rémület lepett meg, hogy mintegy ész nélkül kiabálva futkosott idestova azt hívén, hogy eljött a világ vége.” Az események ilyen eszkalálódására csak a totalitás sávjában számíthatunk, ami alig több mint 100 km széles (hossza azonban több ezer km). Általában 80%-osra teszik azt a fedettséget, amelynél kisebb esetében az esemény akár észrevétlen is maradhat a jelenségről nem tudó emberek között. Vizsgáljuk meg tehát, mely fogyatkozásokat lehet összefüggésbe hozni a kérdéses éremképpel.

Az 1270. március 23-i napfogyatkozás

Ha elfogadjuk azt az – egyelőre nem bizonyítható – hipotézist, hogy a rex feliratú denárok 1265 –1272 között készültek, akkor csak ez az egy napfogyatkozás jöhet szóba. A kérdéses időszak többi fogyatkozása vagy egyáltalán nem volt látható hazánkból, vagy legfeljebb 75%-os fedettséget ért el (1267. május 25-én).

Ha az ég derült volt, akkor minden bizonnyal látványos lehetett a fogyatkozás. Az esemény közvetlenül napkelte után – a Nap 3 fokos horizont feletti magasságánál – kezdődött. A Nap ilyenkor még elég alacsonyan van ahhoz, hogy bele lehessen nézni, tehát a fogyatkozás előrehaladtát bárki nyomon tudta követni. (Kicsit hasonló lehetett mint amit a korán kelők 2003 május 31-én láthattak Budapestről.) Ez a fogyatkozás gyűrűs, a maximális fázis 99%-os volt, és 14 fokos magasságú napállásnál következett be. Ekkor csak az un. tűzgyűrű volt látható, azaz a Nap középső 99%-át a Hold kitakarta, és a fénylő felület 1%-a mint izzó gyűrű állt az égen.

Az 1270. március 23-i napfogyatkozás legnagyobb (99%-os) sávja

Minthogy az évenkénti pénzcsere március 15-én kezdődött, ez az esemény csak az 1271-ben kiadott érmére kerülhetett rá, hiszen 1270. március 23-án már javában folyt a régi érmék cseréje. Nincs okunk feltételezni, hogy 1272-ben is verték, mert minél távolabb kerülünk az eseménytől annak hatása egyre halványabb lesz. Ilyen módon állíthatjuk, hogy ezt az érmét vagy 1270 második felében vagy 1271 elején verték, és az éremkép olyan biztosan datálhatóvá teszi, mint mai pénzen az évszám.

Az 1263. augusztus 8-i napfogyatkozás

Általában ritka az, hogy egy adott területről valaki több mint egy teljes, vagy gyűrűs napfogyatkozást figyelhessen meg életében. Magyarországról 1999 előtt utoljára Petőfi Sándor láthatott teljes napfogyatkozást, a következőre 2081-ig kell várnunk. Egészen ritkán azonban vannak szerencsés helyek, ahol néhány év alatt kettő is bekövetkezhet. Vizsgálatunk tárgyában ez az inkább kedvezőtlennek mondható eset állt elő.

Magyarország keleti részét előzőleg egy másik gyűrűs napfogyatkozás sávja is fedte 1263-ban. Ha az a feltételezés a helytálló, hogy a rex feliratú pénzeket már 1265 előtt, mondjuk 1262-től – az ifjabb király cím elnyerésétől – verette, akkor ez a fogyatkozás is szolgálhatott mintául. Ha ez a fogyatkozás – amelynek maximális fázisa 15 óra 40 perc körül volt, a Nap magassága 31 fok volt – ihlette az érmét, akkor verését a következő pénzcsere előtti időszakra, tehát 1264 elejére kell tennünk.

Az 1263. augusztus 5-i napfogyatkozás legnagyobb (97%-os) sávja

A CNH 288 katalógus számú denár

Meglehetősen kevés adat áll rendelkezésre erről az érdekes denárról. Hóman 4 db érme metrológiai adatait közli, melyből kettő a Magyar Nemzeti Múzeumban, kettő a Zágrábi Nemzeti Múzeum éremtárában került megmérésre.

Az érmék leletbeli előfordulását Saltzer Ernő foglalta össze. A leletekből mindössze 3 db CNH 288-as érem került elő. Budapest Margitszigeten 1 db, illetve Vaskohszikláson 2 db. Mindkét leletben mind IV. Béla, mind IV. László pénzeivel együtt, így ezek a leletek datálásra a mi szempontunkból nem használhatóak.

Az érme előlapján a már ecsetelt napfogyatkozás – meglehetősen hűen sikerült – ábrázolása látható. Az érme fotóján jól látszik, hogy a napkorongból kilépő kis tüske alakú sugarak igen Nap-szerűvé teszik az ábrát, és nyilvánvalóvá válik, hogy a hold-arc az, amelyik a Nap elé kerül. (Ha nem lennének a sugarak, akár holdfogyatkozásra is gondolhatnánk).

Az érme hátlapján a jól kivehető velencei Szent Márk oroszlánja első pillantásra talán kevésbé tűnik izgalmasnak, mint a napfogyatkozásos oldal. Azonban semmi olyan eseményt, vagy okot nem sikerült felkutatnom, hogy V. Istvánnak akár 1263-ban, akár 1270-ben köze lett volna Velencéhez, és oka lett volna ilyen hátlapot veretni. Miért tette volna egy idegen – ráadásul a Dalmát tengerparti városok fennhatóságát magáénak követelő ellenséges hatalom – jelvényét egy magyar pénzre? Sok érdekes hátlapú érem készült abban az időben: állatok, szörnyek, vadászjelenetek, stb. De ez aligha tartozik ezek közé, mert azt valószínűtlennek tartom, hogy véletlenül került oda, mintha nem tudták volna, hogy a jelvény Velencéé. Van olyan Árpád-házi érem – a CNH 362 és 363 –, ami rendkívül hasonló hátlapi képet mutat. Azt azonban III. András verette, akinek anyja Morosini Tomasina velencei előkelőség, és nyilván ennek tiszteletére került a velencei oroszlán az éremre. 

Amíg nem tudjuk megnyugtatóan indokolni, miért verette V. István a velencei oroszlánt erre az érmére, addig más – elsőre talán furcsának ható – ötleteket sem lehet kizárni. III. András apja az a – szintén István névre hallgató – herceg, akit „Utószülött István herceg” néven is ismerhetünk, aki szerette volna jogát a magyar trónra érvényesíteni, és akit sem IV. Béla, sem Kálmán herceg nem ismert el mint II. András törvényes fia, és aki életének nagy részében, 1249-től Velencében élt.

Utószülött Istvánnak volt oka, hogy IV. Béla halála után velencei oroszlános pénzt veressen. Ezt az első pillanatra valószínűtlennek tűnő állítást erősíteni látszik – túl azon, hogy az 1270-es napfogyatkozás sávja Velencén is átment (lásd térkép) – ahogy Nyáry Albert fogalmaz „Ottokár ezek által [t. i V. István ellen fellépő magyar urak által] legelsőbben is Posthumus Istvánt Magyarország királyává kiáltatta ki”.

Ez az „ellenkirályság” Nyáry szerint mindössze fél évig tartott, és az 1271. július 3-ai pozsonyi béke után Utószülött István szövetségeseitől cserben hagyva visszatért Velencébe. Elképzelhetőnek tartom tehát, hogy IV. Béla halála után – minthogy egész életében ragaszkodott a trónhoz való jogához – ő, vagy nevében azok, akik ellenezték V. István trónra lépését, propaganda célból, vagy akár az V. István és Ottokár között kitört háború finanszírozására ilyen pénzt veressenek. Ebben az esetben nem feltétlenül alkalmazkodtak az évenkénti pénzveréshez, sőt valószínűleg IV. Béla halála (1270. május 3.) után – amint a megegyezés Utószülött István és Ottokár között megszületett – rögtön elkészítették. Talán Velence is részt vett a vállalkozásban – legalábbis hallgatólagosan – és nem tiltakozott az oroszlános ábrázolás ellen. Ezzel az éremképpel azt sugallták, hogy ez itt a „Velencei István király” pénze, és nem a (szerintük nyilván) trónbitorló V. Istváné.

Egy lehetséges menete az eseményeknek a következő: 1270. március 23-án dramatikus napfogyatkozás rémítette el az urakat és szolgálóikat egyaránt. Rá alig több mint egy hónappal meghalt IV. Béla. A közbeszéd hamar összekapcsolta a két eseményt. Az égen izzó tűzgyűrű akár mint rossz előjel IV. Béla számára, de inkább mint jó előjel Utószülött Istvánéra alkalmas volt arra, hogy a politikai propaganda felhasználja. A (feltehetőleg) titkos tárgyalások Ottokár és Utószülött István között hamarosan dűlőre jutottak az egyező érdekek miatt. Ekkor határozhatták el a pénz verését is, melynek egyik oldalára a többség által átélt és még mindig beszédtéma napfogyatkozás, a másikra István megkülönböztetése érdekében családja (hiszen felmenői már nem éltek), azaz Velence jegye került. Mindez 1271 elejére, királlyá történő kikiáltására már le is zajlott.

Mindez természetesen egyelőre csak fikció, nem ismerek olyan irodalmi adatot, hogy ezt valaki is felvetette volna. A fentiek ismeretében azonban azt nagyon valószínűtlennek tartom, hogy V. István rávereti Velence jelvényét egy magyar forgalmi pénzre, miközben ott egy trónkövetelő él, aki van annyira fontos, hogy a pozsonyi békeszerződésben külön is ki kell emelni a nevét. (Hacsak nem valamiféle figyelmeztetésnek szánták ezt az éremképet. Azonban ez egy eléggé erőltetett magyarázat, mivel ehhez legalábbis a velencei oroszlánt valamiféle legyőzött pozícióban kellene ábrázolni.)

Felmerült még, hogy nem is Velencét, csupán Szent Márkot kívánták az érmén ábrázolni. Esetleg azért, mert Márk evangéliuma a legharcosabb, legenergikusabb (emiatt is lett az oroszlán a jele), és ez illik egy olyan hasonlóan harcos királyhoz mint V. István. Azonban szerintem ebben az esetben is elkerülték volna az egyértelműen Velencére emlékeztető ábrázolást. Talán nincs jelentősége, de még megemlítem, hogy ez az egyetlen olyan denár az István nevet és a rex szót is tartalmazók közül, ahol a rex rövidítve szerepel. Ha ezt az érmét kivesszük V. István pénzei közül, akkor a 1266–1272 időszak 7 pénzújítási évére pont 7 db rex és István nevét feltüntető érmét kapunk.

Összefoglalás

Jelen tanulmány a megfigyelhető napfogyatkozások alapján a CNH 288-as érem verésének évére két lehetséges dátumot állapított meg: 1264 vagy 1271 eleje. Hogy a kettő közül melyik a helyes, azt csillagászati megfontolások alapján eldönteni nem lehetséges. A politikai és katonai események elemzése azonban azt valószínűsíti, hogy az érme verését 1271 elejére tehetjük. A velencei oroszlánt ábrázoló hátlap azt a felvetést látszik erősíteni, hogy egy „új” Árpád-házi (ellen)királlyal – Velencei Istvánnal – és annak egyetlen pénzérméjével van dolgunk.

Irodalom

Hóman Bálint: Magyar Pénztörténet 1000-1325 Bp. 1916

Dr. Réthy László: Corpus Nummorum Hungaiae. Magyar Egyetemes Éremtár I. Árpád-házi királyok kora. Budapest 1899.

Marshall Faintich: Astronomical Symbols on Ancient and Medieval Coins, McFarland & Company, Inc. 2008

B. Nyáry Albert: Posthumus István, az utolsó Árpád-király atyja, Századok 1869

(A cikk Numizmatikai Közlönyben (CVIII-CIX. 2009-2010. p. 89-95 megjelent cikk utánközlése)