Találatok: 1758

Uranienborg dán csillagászati obszervatórium volt melyet Tycho Brahe építtetett. Ez volt az első direkt csillagvizsgálónak épített épület, és az utolsó melynek nem volt távcsöve.

Uranienborg (vagy Uraniborg) körülbelül 1576 és 1580 között épült Hven szigeten, Øresund-ban II. Frigyes Dánia és Norvégia királyának támogatásával.  Uraniborg fő épület négyzet alapú volt, 15 méteres oldalhosszal, főként vörös téglából építve. Két félkör alapú tornyával az északi és déli oldalon szögletes kinézetű építmény volt. A csillagvizsgálónak nagy fali kvadránsa volt az észak-déli falhoz rögzítve, amivel a csillagok magasságát mérték, ahogy azok a délvonalon áthaladtak. Uraniborg nagyon drága vállalkozás volt. Megépítése a feltételezések szerint az egész állami bevétel 1%-át tette ki. Nem sokkal az elkészülte után kiderült, hogy a toronyba épített eszközök túl könnyűek voltak és szél el tudta mozdítani őket, ezért Tycho megfelelőbb észlelőhely felállításába kezdett. Az eredmény Stjerneborg ("csillagok kastélya") lett, egy kisebb, de teljesen a föld szintjére telepített észlelő hely (azaz nem volt "ház"). Miután elvesztette az új dán király, IV. Kersztély támogatását, Tycho elhagyta Hvent 1597-ben és mind Uraniborg mind Stjerneborg megsemmisült nem sokkal Tycho halála után.

Uranienborg alapításának negyedik centenáriumára bronz emlékérmet adtak ki 1976-ban. Előlapi éremképét az épület rekonstruált homlokzata uralja egy félbevágott gömbön állva.  Az épület fölött szétszórt csillagokat találunk. A T és B betűk Tycho Brahe-ra utalnak. alul: "1576 · URANIENBORG · 1976".

Uraniborg 1 reverseUraniborg 1 obverse

A hátlap Brahe-t mutatja egy ablakban állva kezében csillagászati mérőeszközzel. Köriratban: "TYCHO BRAHE · URANIENBORG". A szöveg után öt csillag a Cassiopeia csillagképet formázza, talál az 1572-es szupernóvára utalva, melyet Tycho Brahe fedezett fel.