Találatok: 1819

A Green Bank rádiótávcső az amerikai National Radio Astronomy Observatory fő műszere, a világ legnagyobb teljesen körbe mozgatható rádiótávcsöve.

Nyugat Virginia Állam 1861-ben alakult meg és 1863-ban vált az Unió, az Egyesült Államok egyik tagállamává. Ez utóbbi esemény 100. évfordulójára kiadott zseton előlapján a Green Bank-i rádiótávcsövet találjuk. Ez azonban nem azonos azzal a rádiótávcsővel, amely napjainkban is áll. Az előző, 1962-ben épített rádiótávcső 90 méter átmérőjű volt, és 1988-ban a tartószerkezet hibája miatt váratlanul összeomlott. Az új rádiótávcsövet 2000-ben fejezték be. Az 1963-ban, Nyugat Virginia tagállammá válásának 100. évében kiadott zsetonon még az első rádiótávcső látható. Mellette két évszám 1863 és 1963 a 100. évfordulóra utal.

green bank elolapgreen bank hatlap

A hátoldalon Nyugat Virginia pecsétje látható. Elől két keresztbe állított fegyver és phrygiai sapka, a szabadság jelvénye jelzi, hogy a szabadságért harcolni kell. Középen a kőbe vésve az egyesülés dátuma 1863 június 20-a látható. Mellette egy farmer és egy bányász a mezőgazdaságot és az ipart jelképezi. Köriratban: "STATE OF WEST VIRGINIA", azaz Nyugat Virginia Állam, és "MONTANI SEMPER LIBERI" azaz a "hegylakók mindig szabadok" látható.